"Nagyon Google"

2016-03-20 12:24:00

Mit is nyújt nekünk a Google?
 

Ma már mindenki ismeri a Google nevet, sőt mára elterjedt, hogyha bármilyen kérdésünk merülne fel bármivel kapcsolatban ez jut eszünkbe: „A Google a barátom”. Maga a cég 1998-ban alapult és onnan nőtte ki magát óriás vállalattá. Első szolgáltatásaikat csak meghívással lehetett igénybe venni, tehát nem mindenkinek adatott meg eleinte hogy „Google-os” legyen.  A cég weboldala szerint „a Google küldetése a világ összes információjának rendezése, univerzálisan elérhetővé és hasznosíthatóvá tétele”.
A Google több olyan funkciót fejleszt, illetve fejlesztett már ki, melyek nem csak a cégek, de az egyszerű felhasználókat is segíti a mindennapjaikban.
Mai cikkünkben ezek bemutatását tűztük ki célul, ezzel is segítve azokat, akik élete ebben a rohanó világban egy kis rendezettségre szorul.
A világ legelterjedtebb üzenetküldő módszere ma már nem a papír alapú levelezés, hanem az e-mail-ezés.


Gmail:

A Gmailnek a több mint 900 millió felhasználója van és ezen felhasználók kb. 25%-a munkaidejük alatt használja is fiókját. Maga a levelező szolgáltatás 2004-ben indul. Akkoriban 1Gb tárhelyet biztosítottak felhasználónként. 2007.február 8. után bárki regisztrálhatott az ingyenes levelező fiókért. Magyar nyelven 2009. április 1. óta érhető el. 2012 májusában az 1Gb-os ingyenes tárhelyet felemelték 10Gb-ra, ezzel növelve a szolgáltatás minőségét. A Gmail elérhető bármilyen eszközünkről és használata egyszerű. Minden felhasználónak a Google ingyenes Gmail szolgáltatását szoktuk ajánlani e-mailezésre. 


Youtube:

Kevesen tudják, de a Youtube-ot nem a Google Inc. hozta létre. Magát az oldalt 2005-ben alapította három korábbi PayPal alkalmazott, majd 2006 novemberében a Google felvásárolta azt 1,65 milliárd dollárért (akkori árfolyam alapján 318 milliárd forintért).
Az oldalon nagyjából 2 milliárd videót néznek meg naponta. A legtöbb videót magánszemélyek osztják meg, de a cégek is rájöttek, hogy ennyi látogatóval megéri az oldalon reklámozni.
A YouTube-on saját csatornát hozhatunk létre, ahova feltölthetjük családi videóinkat, egyes kirándulásainkról képeket össze montázsolva zenei kísérettel, vagy akár gondolatinkat a világról. Szóval bármilyen kategóriájú videót feltölthetünk. Persze azért nem minden megengedett itt sem, hiszen a YouTube a zenekalózkodás ellen.
 Az újonnan feltöltött videókat a videó minőségétől függőn akár UHD-ban is nézhetjük (2160p), egyes videókat pedig 3600-ban is forgatni tudunk.
Pár adat a YouTube-ról:

 
  • Havonta 1 milliárd ember nézi a megosztott videókat, ez az emberiség hetede, azaz az internetezők fele
  • 6 milliárd óra videót nézünk meg 1 hónap alatt
  • Percenként 100 óra videót töltenek fel világszerte
  • Naponta több milliárdan iratkoznak fel egy csatornára

Google térkép:

Manapság ha valaki útvonalat tervez, akár mobilon, akár számítógépen, a legtöbben a Google térkép szolgáltatását veszik igénybe. A szolgáltatást 2005 óta tudjuk elérni, mely azóta rengeteg újításon és bővítésen esett át. A kezdetleges felülről nézetes módot felváltotta a ma már „utcán sétálós” mód, melynek megalkotásához több évre és több milliárd képre volt szükség. Az elkészült képek 20.000TB helyet foglalnak el az adatbázisban. A Google ezen funkciója 2007 óta érhető el, azóta az adatbázist folyamatosan bővítik. Érdekesség, hogy a képek elkészítéséhez különböző járműveket, autót, triciklit, hajót, hó mobilt használtak, de a járművel megközelíthetetlen helyekre gyalog vagy akár úszva jutottak el.
Hogy senki jogait ne sértsék, a felvételeken látszó arcokat egy algoritmus segítségével, mely felismerte az arcokat később retusálták, csak úgy, mint a rendszámokat és a reklámokat.
 

Google fordító

A Google Fordító (Google Translate) a Google Inc. 2007-ben bevezetett gépi fordítási szolgáltatása. A Google Fordító, ellentétben a többi fordítóval, nem nyelvtani, hanem statisztikai elemzést alkalmaz. A program algoritmusa öntanuló, továbbá a felhasználók is segíthetik a fordítást, fordítási javaslatokat adhatnak, melyek bekerülnek a következő változatba, ezzel javítva a szolgáltatás minőségét, annak pontosságát.
Kezdetben 4 nyelv fordítására volt képes, ma már ez 103.
A Google Fordítóban alkalmazott statisztikai módszertan miatt a lefordított szöveg gyakran értelmetlenségeket, az emberi szem számára azonnal nyilvánvaló hibákat tartalmaz, gyakran felcserélődnek hasonló, de nem azonos jelentésű kifejezések, vagy a teljes mondat jelentése az ellenkezőjére fordul.
Ezen hibák javítása folyamatosan történik, a javítási folyamatban fontos szerepet kapnak a felhasználók.

Google Drive

A Google Drive egy fájlok tárolását, szinkronizálását és szerkesztését lehetővé tevő szolgáltatás, amit 2012. április 24-én jelentett be a Google. A felhasználói fiókkal rendelkezők számára ingyenesen 15Gb helyet biztosítanak, mely külön díj ellenében, akár 20Tb méretig is feltornázható. Az ide mentett dokumentumainkat, képeinket, különböző fájljainkat a világ bármely pontjáról elérhetjük (kivéve persze Kínából, hiszen ott nincs Google), illetve fontos dokumentumainkat, amennyiben nem szeretnénk akár telefonon, számítógépen hordozni feltölthetjük. Családi nyaralás esetén jó tud lenni, ha a telefonnal készített képeket feltöltjük fiókunkba, hiszen azok nem fognak elveszni.
A Drive legjobb tulajdonsága, hogy a feltöltött elemeket mappákba tudjuk rendezni és az egyes mappákat illetve dokumentumokat meg tudjuk osztani másokkal. Email küldése esetén nagyon jó tud lenni ez a szolgáltatás, hiszen egy email küldése esetén maximum 25Mb-nyi anyagot tudunk csatolni levelünkhöz, míg a tárhelyre feltöltött akár 400Mb-os videónkat is el tudjuk küldeni, egy egyszerű megosztó link küldésével, melyet a fogadó fél később le tud tölteni. Így nincs szükségünk mondjuk a mammut mail, vagy a Freemail (vagy bármely más) óriás fájl küldő szolgáltatására, mely csak 7 napig tárolják a tárhelyükre feltöltött elemeket.

 

Google naptár

Ma már sokan nem használják a megszokott zsebnaptárukat, helyette telefonjukra mentik a találkozókat, születésnapokat. A Google naptár szolgáltatása ebben segíti mindennapjainkat. Bármely eszközünkön, melyre telepítjük az alkalmazást, illetve bármely eszközön, melyen megnyitjuk Google fiókunkat, olvashatjuk szerkeszthetjük eseményeinket, elfoglaltságainkat. Ezen eseményekre meghívhatunk bárkit, akit szeretnénk, csupán az email címét kell tudnunk. Mivel a szolgáltatás teljesen online, ha eszközünk tönkre megy, a naptár bejegyzések akkor is megmaradnak.
Különböző általános naptárok is rendelkezésre állnak, különböző államok és vallások nemzeti ünnepeivel. A naptáralkalmazást a Google Apps csomag keretén belül üzleti felhasználóknak is kínálja a Google. A céges fiókokkal rendelkezők (ami pénzbe kerül) pluszszolgáltatásokat vehetnek igénybe, ezekkel is megkönnyebbítve a dolgozók közötti kapcsolatot.

Google+

A Google+ (Google Plus, néha rövidítve G+) a Google Inc. által üzemeltetett, HTML5-alapú internetes ismeretségi hálózat, amelyet 2011. június 28-án indítottak el, és folyamatosan fejlesztenek, amelynek célja - önmeghatározása szerint -, hogy „az internetes megosztást a valóságoshoz tegye hasonlóvá”.
+1-gomb a Facebook Like gombjának mintájára. Ellentétben azonban a like gombbal, a +1ezett tartalom megfelelő számú +1 esetén a Google találati listájában is előbbre kerül. Ez cégek számára nagyon jó előrelépést jelent egy bizonyos kulcsszó keresése esetén, hiszen fizetés nélkül kerül elő a weboldaluk. A legtöbb vállalkozás ma már rendelkezik Google+ fiókkal, így amennyiben bármely szolgáltatásukkal meg vagyunk elégedve, egy +-al segíthetjük őket. Jelenleg 400 millió felhasználója van a szolgáltatásnak, így igencsak hasznos lehet reklámozásra, weboldalunk népszerűsítésére.
A Google+ hasonló szolgáltatásokat nyújt mint a Facebook, chatelni tudunk, videó beszélgetés, Instant Upload (Androidos telfonunkon készült képeket privát albumba tölthetjük fel, melyet később megoszthatunk), érdeklődési kör szerint kereshetünk, üzenőfal, játékok és egyéb más hasznos funkciók.

Google jegyzetek

A neve alapján már tudhatjuk, hogy ebben a funkcióban a jegyzeteinket, pillanatnyi gondolatainkat írhatjuk le. Ez lehet kapcsolatos a munkával, vagy akár csak a bevásárlással. Fontos funkció, hogy a jegyzeteket ugyancsak meg tudjuk osztani másokkal, így ha mondjuk a bevásárló listát megosztjuk párunkkal és kipipáljuk, hogy mit vásároltunk már, akkor tudni fogja mit vettünk meg és mi vár rá.
A szolgáltatás hasonlít a Window-os sticky notes-hoz, de ez teljesen online, így ezt  funkciót is bárhonnan elérhetjük.
 

Remélem tudtunk újat mutatni, ha tetszett a cikk oszd meg ismerőseiddel vagy Google Plus 1-eld az alábbi lehetőségeken. Köszönjük a figyelmed. 

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Google_Inc.



Vissza...